A 2500 euróval járó Ifjú Zenebarátok Közönségdíját a dániai Musik i Tide fesztivál megnyitóján adják át két kategóriában: a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb fiatal közönségnek szánt előadás mellett az interneten legnépszerűbbnek bizonyuló csapatot is díjazzák.
Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szervezete fiatal közönségnek szánt, már létező zenei produkciók számára írta ki a díjat. A produkciók DVD-felvételeit 2010. augusztusig bezárólag előválogatta a zsűri, és az öt legjobbnak ítélt produkciót most közönségszavazásra bocsájtja a verseny honlapján, a http://www.yama-award.com/ címen. A videókat itt is bemutatjuk:
| A kisfiú és a vágy című musicalmese egy néma kisfiú és barátai, egy majom és egy harkály történetét meséli el. | |
| A koppenhágai iskolai koncerten a zenészek teljes testüket bevetik a hangok megszólaltatásához | |
| A Hegedűvel a világ körül együtt-muzsikálásra invitálja a leghűvösebb közönséget is | |
| Crazy for Jazz: zenés színház a jazz afro-amerikai eredetéről | |
|
|
Rick the Cube elektro-akusztikus utazása egy csodálatos fantáziavilágban. |