Ifjú zenebarátok közönségdíja

2010. május 5-ig várja a Jeunesses Musicales International a jelöléseket az Ifjú Zenebarátok Közönségdíja (Young Audiences Music Award, YAMA) díjra.

Kész, fiatal közönségnek szánt zenei produkciók számára írt ki díjat az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szervezete. A produkciók DVD-felvételeit 2010. augusztusig bírálja el a zsűri, és az öt legjobbnak ítélt produkciót közönségszavazásra bocsájtja a verseny honlapján, a http://www.yama-award.com/  címen, ahol a produkciók jelölésével és a díj lebonyolításával kapcsolatos minden információ és űrlap is megtalálható.

XL. Nemzetközi Jeunesses Musicales Zenei Verseny Belgrád

Jövő tavasszal, március 20-31. között rendezik meg a hagyományos belgrádi zenei versenyt, melyre 30 év alatti csellisták jelentkezését várják 2009. december 31-ig.

A belgrádi Nemzetközi Jeunesses Musicales Zenei Versenyt 1969-ben alapították, pályájuk elején álló ígéretes tehetségek támogatására. A 2009-es zongoristák számára rendezett megmérettetés után jövőre csellisták mérhetik össze tudásukat a szerb fővárosban.

A verseny első fordulójában J.S. Bach egyik gambaszonátáját, valamint a következő szerzők szonátái közül kell egyet előadnia: B. Britten, G. Crumb, H. Dutilleux, Z. Kodály, M. Reger. A második fordulóban Beethoven, Brahms, R. Strauss illetve Schumann művei közül lehet választani, valamint Ivana Stefanovic Kust című darabját kell előadni. A kötelező darab kottája letölthető erről a linkről (a zongorakíséret pedig erről). A döntőben pedig Prokofjev, Sosztakovics, Britten, Schnittke vagy Hindemith csellóversenye közül lehet választani.

A jelentkezéshez rövid önéletrajzot, a jelentkezők zenei tanulmányait, díjait ill. végzettségét igazoló bizonyítványok másolatait, jelenlegi vagy korábbi tanáraik által írt ajánlólevelet, valamint egy nyomdai minőségű portréfotót kell csatolni. A dokumentumokat a következő címre várják: International Jeunesses Musicales Competition, 11000 Belgrade, Terazije 26, Serbia. A jelentkezés elfogadásáról 2010 februárjáig értesítik a jelentkezőket, a 100 Eurós regisztrációs díjat ezután kell befizetniük a kiválasztottaknak.

 

Az online jelentkezési lap ide kattintva érhető el.

 

További információk, versenyszabályzat a verseny honlapján.

 

A verseny szervezőbizottsága egyúttal tudatja az érdeklődőkkel, hogy jövőre hegedűversenyre kerül sor Belgrádban, 2011. március 20-30. között.

Régebbi híreink

Régebbi híreink itt érhetők el.

Hírek 2006-2009